Györgyi aki Dakata:-)
Györgyi aki Dakata:-)
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Kedvenc linkjeim
 
Bemutatkozás

Dakata az az Györgyi vagyok. Egy rokon kisfiú adta nekem ezt a nevet, amikor még tanult beszélni és nem tudta kimondani a Györgyi nevet. Így szépen rajtam is maradt ez a név, ami nekem akkor is tetszett és most is nagyon. A családtagjaim közül sokan szólítanak így és hallgatok is rá.

Pár szó rólam. Sok sok évvel ezelőtt születtem Budapesten. Hat hónapos koromig éltem a bébik gondtalan életét. Aztán szüleimnek dolgozni kellett menni és bölcsődébe kerültem. Rövid időt töltöttem ott és egyik este anyukám azt vette észre, hogy a kiságyamban túlságosan is csöndbe vagyok és nem akarok mozgolódni, lázas vagyok. Orvost hívtak gyorsan, aki hamar megállapította, hogy az akkori kor rettegett betegsége leterített. Ez volt a gyermekbénulás. Még akkor este kórházba kerültem és jó pár hónapig fő tartózkodási helyemmé vált a kórház. Szüleim szomorúan szembesültek ezzel a ténnyel, hogy lányuk mozgássérültként fogja leélni az életét. Nekem persze ez nem okozott ekkora tragédiát, mivel ez az életforma lett számomra a természetes, hiszen ebben nőttem fel.

Teltek múltak az évek és szép lassan felnőtt lett belőlem. Általános iskolába "kétlábon" járó gyerekek közé jártam, de  a gimnáziumi éveket a mozgássérültek intézetében kellett eltöltenem, mivel akkoriban az iskolák nem voltak akadálymentesítve:-(  Azóta sem mindegyik:-(  A II. ker. Marcibányi tér 3.sz. alatti iskolában töltöttem el 4 évet és aztán leérettségiztem. A gimnáziumi évek alatt dolgoztam is és angol és gépírás tanfolyamot végeztem el. Napjainkban ezt picit a szövegszerkesztéshez tudom hasonlítani.

Közben sportoltam is és megtanultam úszni. Jártam mozgássérültek versenyeire is és szereztem érmeket szép számmal. Kipróbáltam már a mono sít is ahol kerekes székesek tudnak síelni. Nagy nagy élmény Ezenkívül légpuska lövészetben is szívesen próbálkozom, állítólag jól tudok célozni, így hát rettegjetek

Aztán 1981-ben "bekötötték a fejem" férjhez mentem. 

Dolgoztam több munkahelyen, igaz nem olyan sok volt. Néhány éve szociális asszisztens végzettséget szereztem és ennek eredménye, hogy jelenleg a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete munkatársa vagyok, mint Sorstársi Tanácsadó és Révész. A Révészetről a kedvenc linkjeim között is lehet olvasni a Önálló Élet Egyesület weblapján. A Gördülő Tánccsoport egyik alapító tagja vagyok és a mai napig is lelkes táncosa. A tánc számomra szórakozás, önkifejezés és az emberek tudatformálásának egy hatásos eszköze. 2010 februárjában jelent meg az ...és 10 éve így táncolunk mi című interjúkönyvem a tánccsoport születésnapja alkalmából. Erről bővebben az erről szóló menü pontban lehet olvasni.

Sokat tapasztaltam az életben, jót és rosszat. Az élet valahol erről szól, hogy lekűzdjük az akadályokat és tegyünk azért, ha kicsit is, hogy minél kevesebb legyen belőlük:-)

 

 

 

 

 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Látogatók
Indulás: 2006-07-18
 
Hány óra van?
 
Gördülő Tánccsoport Fellépései
 
Beszélgessünk!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77